December huszonharmadikán már délután négykor sötét volt, és reggel óta esett a hó. A kisváros utcái fehérek lettek, a háztetőkön vastag, puha párnák ültek, és a kerítések tetején kis hógerincek húzódtak, mintha valaki cukormázzal díszítette volna őket.
Erzsi, a postás, a táskájába nézett. Egész nap kézbesített. Karácsonyi lapokat, csomagokat, piros borítékokat és kék borítékokat, egy doboz narancsot, ami valakinek messziről érkezett, és egy nagy, lapos csomagot, amiben Erzsi szerint egy festmény lehetett. Most már csak egy levél maradt a táska alján.
Egy kicsi, fehér boríték, gyerekes betűkkel. Erzsi a lámpa alá tartotta, és elolvasta a címet.
Gáspár Imre. Hárs utca. Aztán a szám, csakhogy az elázott, és a tinta elmosódott. Lehetett hármas, lehetett nyolcas, lehetett akár huszonhármas is.
Erzsi befordult a Hárs utcába. Az utca hosszú volt, és a hó mindent egyformává tett. A kapuk fölötti számokat betemette a hó, a postaládákat is. A házak egymás mellett álltak, fehéren, sötét ablakkal vagy halvány lámpafénnyel, és mind ugyanolyannak látszott.
Erzsi megállt az utca közepén, és a levélre nézett.
Az egyik ház emeleti ablakában ült egy fiú. Olivérnek hívták, nyolcéves volt, és már egy órája nézte a havazást. Látta, ahogy a postás befordul az utcába. Látta, ahogy megáll. Látta, ahogy forgatja a levelet.
Olivér lekiabált a lépcsőn, hogy egy percre kimegy, felkapta a kabátját és a sapkáját, és kiszaladt a kapun.
„Segíthetek?” kérdezte.
Erzsi felnézett.
„Gáspár Imrét keresem”, mondta. „De a házszám elázott.”
„Gáspár bácsi!” mondta Olivér. „Ő a kék kapus házban lakik, az utca végén. Ott, ahol a diófa van.”
„Biztos vagy benne?”
„Biztos. Nyáron mindig odaadja a diót, ami az ő fájáról lehullik a járdára. Azt mondja, ő már úgysem tudja feltörni.”
Elindultak együtt az utca végére. A hó ropogott a lábuk alatt. A lámpák sárgán világítottak, és körülöttük táncoltak a hópelyhek, mint a lepkék nyáron.
„Ki ír neki?” kérdezte Olivér.
„Nem tudom”, mondta Erzsi. „Gyerekírásnak látszik. Feladó nincs rajta, csak egy város neve. Messze van, majdnem az ország másik végében.”
A kék kapus ház előtt megálltak. A diófa ágai hóval voltak megrakva, és lehajoltak a kerítés fölé. A házban csak egy ablak világított, a konyhaablak. Bent egy öregember ült egyedül az asztalnál, egy bögre tea előtt, és nézte a havat.
Erzsi becsengetett.
Gáspár bácsi lassan jött ki. Papucsban volt és egy vastag, barna pulóverben.
„Erzsi”, mondta csodálkozva. „Ilyenkor? Hiszen nekem senki nem ír.”
„Most valaki írt”, mondta Erzsi, és odaadta neki a levelet.
Gáspár bácsi megnézte a borítékot. Megnézte a gyerekes betűket. Aztán a kapu lámpája alatt, remegő ujjakkal, kibontotta.
Olivér és Erzsi csendben álltak. A hó esett. Gáspár bácsi olvasott.
Aztán Gáspár bácsi felnézett, és a szeme fénylett.
„Az unokám írta”, mondta. „Lilla. A fiam lánya. Nyolc éve elköltöztek, nagyon messzire, és azóta csak telefonon beszélünk, ritkán.” Megint a levélre nézett. „Azt írja, hogy holnap jönnek. Mind a hárman. Karácsonyra. Hogy ne süssek semmit, mert hoznak bejglit. És hogy Lilla meg akarja nézni a diófát, amiről az apukája annyit mesélt neki.”
Elhallgatott egy kicsit.
„Nyolc éve nem volt itt karácsony”, mondta halkan. „Igazi karácsony.”
Erzsi elmosolyodott. Olivér is.
„Ha a diófát akarja nézni”, mondta Olivér, „akkor holnap én is átjövök, és megmutatom neki, hol van a legjobb ág a mászáshoz. Ha szabad.”
Gáspár bácsi ránézett, aztán nevetett. Mély, meleg nevetés volt, olyan, ami régen nem szólt abban a házban.
„Szabad”, mondta. „Gyertek csak.”
Erzsi és Olivér visszasétált az utcán. A postástáska most már üres volt, és könnyű.
„Mindig a végére marad a legfontosabb levél?” kérdezte Olivér.
„Nem mindig”, mondta Erzsi. „De néha igen.”
Olivér hazament. Levette a havas kabátját, megitta a meleg kakaót, amit anya készített, aztán lefeküdt. Az ablakból még látta az utca végét. A kék kapus házban most nem csak a konyhaablak világított. Egymás után gyúltak ki a lámpák: a nappaliban, a vendégszobában, a padláson is. Gáspár bácsi készülődött.
A hó csendesen esett tovább, betakarta a kerítéseket, a diófát és a csendes utcát. Holnap karácsony lesz. Holnap a kék kapus házban mind a négy ablak világítani fog.
Olivér erre gondolt, amíg elaludt.