Zsófi szobájában este minden elcsendesedett. A kisautók a dobozban voltak, a könyvek a polcon, Zsófi pedig az ágyban, a takaró alatt, nyitott szemmel. Pamacs, a kiscica, az ajtóban ült, és nézett.
A padlón ott volt egy fehér folt. Kerek volt és világos, és az ablakon jött be.
„Az a holdfény”, suttogta Zsófi. „Odakint van a Hold, és benéz.”
Pamacs odasétált a folthoz. Megszagolta. Nem volt szaga. Rátette a mancsát. A mancsa fehér lett. Elvette a mancsát. A mancsa megint szürke lett.
Pamacs leült, és várt.
Zsófi felkönyökölt az ágyban. Ő is nézte a foltot. A szobában csak az óra ketyegett a falon, tik-tak, tik-tak, és valahol messze, a szomszéd házban, valaki becsukott egy ablakot.
„Szerintem a holdfény is aludni megy”, mondta Zsófi. „Csak még nem találta meg a helyét.”
Pamacs hegyezte a fülét. Az egyik füle előre fordult, a másik oldalra. Így figyelnek a cicák, amikor valami nagyon fontos történik.
A holdfény lassan mozdult. Olyan lassan, hogy csak az vehette észre, aki nagyon figyel. Pamacs nagyon figyelt.
A holdfény lépett egyet a szőnyeg felé. Pamacs is lépett egyet.
A holdfény lépett egyet a szőnyeg közepére. Pamacs is lépett egyet.
„Pamacs, mit csinálsz?” kérdezte Zsófi.
Pamacs nem felelt, mert a cicák nem felelnek. Csak a farka mozdult egy kicsit, ide és oda.
A holdfény rámászott a szőnyeg rojtjaira. Pamacs leült a rojtok mellé. Megnyalta a mancsát. Megmosta a fülét. Aztán megint figyelt.
A holdfény elérte az ágy lábát. Felkúszott a takaró sarkára. Ott megállt egy pillanatra, mintha pihenne.
Pamacs felugrott az ágyra. Puhán, hangtalanul, ahogy csak a cicák tudnak. Zsófi kuncogott.
„Elkapod?”
Pamacs nem kapta el. Leült a holdfény mellé, és nézte, ahogy az egészen lassan halad tovább a takarón. Zsófi lába mellett. Zsófi térde mellett. Zsófi keze mellett.
„Ne kapd el”, mondta Zsófi halkan. „Hadd menjen, ahová akar.”
Aztán a holdfény elért a párnához. Ott elterült, kerekre és fehérre, éppen Zsófi feje mellett.
Pamacs odalépett. Egyet fordult. Még egyet fordult. Aztán belefeküdt a fehér foltba, összegömbölyödött, és az orrát a farkába dugta. Most már az egész cica fehér volt, a füle hegyétől a farka végéig.
„Megtaláltad”, suttogta Zsófi.
Pamacs dorombolni kezdett. Halkan, mint amikor messze motor jár. Zsófi a cica hátára tette a kezét, és a keze is fehér lett.
Zsófi is behunyta a szemét. Aztán kinyitotta, hogy megnézze, ott van-e még a cica. Ott volt. Aztán megint behunyta, és most már nem nyitotta ki.
Odakint a Hold tovább ballagott az égen. Bent a holdfény már nem mozdult, mert jó helyen volt. Pamacs dorombolt, Zsófi szuszogott, a takaró emelkedett és süllyedt, emelkedett és süllyedt.
Emelkedett.
És süllyedt.
Reggelre a holdfény elment, a nap jött be helyette. Pamacs még mindig ott aludt a párna mellett, pontosan azon a helyen, ahol a holdfény hagyta.